Éltes Enikő (szerk.): A haza bölcse, Deák Ferenc
Kovászna Megyei Könyvtár - Háromszéki Mikes Kelemen Közművelődési Egyesület, Sepsiszentgyörgy, 2003.
„Mi nekünk meg kell mondanunk, hogy a szó szabadsága nem puszta szó, hanem nemzeti juss, melyet oda nem ajándékozhatunk, és meg kell mondanunk, hogy mi őrei, nem pedig tulajdonosai lévén ezen jussnak, azt küldőink nyilvános engedelme nélkül fel nem áldozhatjuk. Ha a nemzet nem gondol kincsével, ha kész azt feláldozni, elvesztegetni, ám lássa. Ő a tulajdonos, de mi jussainak választott őrei, azt a mi hűségünkre bizatott, el nem pazarolhatjuk.” – olvashatjuk a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma támogatásával, Deák Ferenc születésének 200. évfordulója előtti tisztelgésként megjelent kötet első írásában, Deák Ferencnek a szólásszabadságról szóló, 1835. július 1-jén elhangzott beszédében.
A könyv tartalmazza ezen kívül Mikszáth Kálmán Deák című írását, amely Deák Ferenc születésének századik évfordulóján, 1903-ban Az én kortársaim című kötetben jelent meg, Kiss Gábornak, a Zala Megyei Deák Ferenc Könyvtár munkatársának Deák politikai pályafutásáról írt értekezését, illetve Demeter Lajos helytörténésznek, könyvtárunk munkatársának Deák Ferenc emlékezete Háromszéken című tanulmányát. „A haza bölcse” előtt tisztelgő könyvet részletes történelmi kronológia zárja.
A regény főhősei egyszerű hajóúttal jutnak el a cselekmény helyszínére, egy mindentől távol eső szigetre. Nem derül ki, pontosan hol fekszik ezen földdarab, csupán annyit tudunk meg, hogy valahol északon, és – a gyerekek nagy bánatára – még internet sincs, hogy valamiféle kapcsolatban maradhassanak barátaikkal. Az unalmasnak ígérkező vakációt a titokzatos Füveskönyv forgatja fel fenekestül: a szobájukba csempészett könyv üres lapjain időnként versek tűnnek fel, amelyek egy rejtély megoldására ösztönzik a fiatalokat.
10 éves kortól ajánlott